Az új ház-trend
kd — augusztus 23, 2009 - 22:38
Délután össze kellett volna raknunk egy gépet. A szituáció az volt, hogy párom családjában gépfelújítás volt, így rotálódtak a belsőségek a gépek között és a legjobb gép második legjobbá vált alaplapját és prociját be kellett volna építeni a leggyengébb gép házába. Már első blikkre látszott, hogy necces ügy, de azért csavarhúzót ragadtunk, hogy pontosan szemrevételezzük a helyzetet.
A tények igazolták a feltevést, rossz helyen van a táp, nem fér be az alaplap amiatt, mert túl magas a processzor-hűtőborda-ventillátor szendvics. Felvetettem megoldásnak a középiskolás osztálytársamtól tanult módszert: amíg nem szereznek megfelelő méretű házat, kilógatjuk a tápegységet a gép oldalán. Leszavazták esztétikai és érintésvédelmi okokra hivatkozva. Csak úgy lenne jó, hogy egyben van a gép. Mikor alaposabban körbejártuk a témát, észrevettük, hogy szemre pont olyan széles a táp, mint egy 5.25-ös egység. Kis csavarhúzkodás és némi brutális, csőfogóval történő ráhatás eredményeként sikerült megfelelő helyet találni a tápegységnek, így már be lehetett szerelni az alaplapot az összes tartozékával. Igaz, a DVD-író nem fért be teljesen az alaplap szélessége miatt, de azért becsavarozni be tudtuk azt is.
Ilyen lett a végeredmény:

Éééénbüttevadotrá...nadonbütte. 

Hozzászólás