kd - ...kösz, hogy benéztél...

  • blog
Címlap

Forró szél

kd — augusztus 4, 2009 - 15:16

Az afrikai fiatalok kreativitása és elszántsága többször bemutatásra került már ezen az oldalon is. Számomra nagyon megindító, ahogy a végtelenül egyszerű, európai szemmel nyomorúságosnak nevezhető környezetbe nem belekeserednek, hanem keresik a fejlődési lehetőséget és a jobbító szándék által vezérelve a szegényes környezetben is tudnak csodákat alkotni szinte kizárólag hulladékból.

William Kamkwamba története a klasszikus meg nem értett zseni története. 14 évesen látott egy könyvet a szélerőművekről, és a képek alapján megpróbálta kitalálni, hogy is lehet ezt felhasználni elektromos áram előállítására. Addig-addig gondolkodott, míg kiötlött egy módszert, amit ő is meg tud valósítani és neki is látott a megépítésének. Egészen addig mindenki hülyének tartotta, amíg először szólaltatta meg a rádiót és varázsolt fényt a kis kunyhóba. Onnantól persze mindenki felnézett rá és mindenki szélerőművet akart. Azóta sikerült egyéb megoldásokat is bevetnie és fejlesztenie a kunyhó és a falu infrastruktúráját is. Röviden ez a sztori, egy jó kis videó található itt ezen mondat alatt:

További információkért felkereshetitek a weboldalát is: williamkamkwamba.com

  • afrika
  • DIY
  • energia
  • szél
  • zseni

Hozzászólás-megjelenítési lehetőségek

A választott hozzászólás-megjelenítési mód a „Beállítás” gombbal rögzíthető.
psmith képe

Maximális riszpekt neki

psmith — augusztus 4, 2009 - 18:41

Maximális riszpekt neki

"Az élet az, ami velünk történik, miközben nekünk más terveink vannak" /John Lennon/

  • válasz

Hozzászólás-megjelenítési lehetőségek

A választott hozzászólás-megjelenítési mód a „Beállítás” gombbal rögzíthető.

Hozzászólás

A mező tartalma nem nyilvános.
Smileys
:):D:bigsmile:;):p:O:|:(:~:((8):steve:J):glasses::party::love::X:8)0:):*|(:Sp:tired::santa::mail::sushi::hat:H):ghost:$):crown::davie:S)>):beer::star::arrow::quest::exmark:
Beviteli forma
  • A webcímek és email címek automatikusan linkekké alakulnak.
  • Engedélyezett HTML elemek: <a> <em> <strong> <cite> <code> <ul> <ol> <li> <dl> <dt> <dd>
  • A sorokat és bekezdéseket a rendszer automatikusan felismeri.
  • A sorokat és bekezdéseket a rendszer automatikusan felismeri.
  • You can use BBCode tags in the text.
  • Textual smileys will be replaced with graphical ones.

További információ a formázási lehetőségekről

CAPTCHA
Ember-e vagy?
b
r
6
H
R
T
Kérlek, írd be az alábbi kódsort. (Kis- és nagybetűk meg vannak különböztetve).
Tartalom átvétel Tartalom átvétel

Népszerű tartalmak

Mai:

  • Krémtúró házilag
  • Az álcázás mestere
  • Felmérés: Miért nincs barátnőm?

Összesített:

  • Tini Nindzsa Harci Körmök
  • 3D krétarajz
  • Krémtúró házilag

Legutóbb olvasott:

  • Forgalmi dugó egy csiga miatt
  • Footballgazella
  • Fontos a munkám

Friss hozzászólások

  • Görbe Nóra?
    18 hét 5 nap
  • Szia! Megrendelésre is
    32 hét 5 nap
  • nagyon eredeti:) Finom:)
    38 hét 1 nap
  • Speciális kávéreceptek...
    1 év 1 nap
  • A legtöbb oldalról csak egy
    1 év 7 hét
  • Ebbe mi az érdekes!? Én nem
    1 év 7 hét
  • Nagyon érdekes.... Mennyibe
    1 év 14 hét
  • lájk
    1 év 26 hét
  • Ez nem avokádó, hanem
    1 év 29 hét
  • Ötletes! Nekem a kedvenc
    1 év 30 hét

Címkék

poén kreatív design videó kütyü állat reklám zene saját gyerek idézet DIY józanparaszt aranyos autó gaming fegyver macska sport baleset kockafej szex kép fotó beteg gasztro japán cici kerékpár apple óra illúzió usb 3d tudomány szóvicc baba fény kutya trükk
további címkék

Keresés

Linkajánló

final.blog.hu
panka.blogozz.com
SayusiAndo
wadallat.blog.hu
zoliweb.hu

Online felhasználók

Jelenleg 0 felhasználó és 1 vendég van a webhelyen.

Tartalom megosztás

Tartalom átvétel

Belépés

  • Elfelejtett jelszó
  • blog