g25
G25 Shifter Resistance Mod
kd — július 17, 2010 - 17:34
A G25-öt leginkább a váltója miatt szokták kritizálni. Sokak szerint a versenytársakéhoz képest (amelyek valójában 1-2 árkategóriával magasabb szinten vannak) túlságosan játékszerű, mivel lötyögös és egy tavasszi szellő is fokozatba tudja tenni. Ez valójában nem az öszeszerelés vagy a felhasznált anyagok gyenge minősége miatt van így hanem az alkalmazott konstrukció sajátossága és szerencsére egyszerűen javítható.
Ahogy a videóból is látszik, tulajdonképpen a váltómechanikában található két rugó előfeszítéséről van szó. Én ehhez egy szilikoncső szeletet és egy ecset nyeléből levágott kis fa hengert alkalmaztam. A modhoz egyedül a csavarhúzó kezeléséhez kell érteni.
Annyival kiegészíteném a videót, hogy nem árt papír törlőkendőt is előkészíteni a munkálatokhoz, mivel a váltó közel sem ennyire tiszta, mint itt látható. Kívül-belül rendesen meg van kenve zsírral, ami még viccesebbé teszi az összeszerelést.
A hekk után pattanósabb lesz a váltás, megszűnik a holtjáték fokozatban és csökken üresben. Mivel a felhasznált anyagok jóval erősebbek, mint szükséges volna így nem okoz problémát a jobban megfeszített rugó (legalábbis a fórumozók visszajelzései alapján)
Végszóként még annyit mondanék, hogy engem az alap váltó ellenállása sem zavart, inkább csak a kíváncsiság meg, mivel reverzibilis átalakításról van szó, a miértnehavanleírás miatt csináltam meg.
Részletesebb leírás és további G25 modok a http://chilicoke.com/mods.htm oldalon.
Autószimulátor a semmiből
kd — november 19, 2009 - 11:21
Először a "Transformers szimulátor" címet akartam adni a postnak, de rájöttem, az félreérthető lehet, mert itt nem azt mutatják be, hogy lehet Optimust vezetni. Mégis elképesztő, hogyan alakul át a nappali versenyautóvá:
(A videó kicsit hosszú és sajnos a gonosz YouTube levette róla a hangot, de érdemes megnézni. Türelmetlenek tekerjenek bele, az igazi varázslat kb. 1:15-től kezdődik.)
A srác azzal mentegetőzött, hogy szeretett volna autózni, de kicsi volt a hely.... szerintem volt ott más probléma is...egy kis defekt...egy kis megszállottság...egy kis hozzáértés.....
Tegnap boldog tulajdonosa lettem egy Logitech G25 kormánynak, úgyhogy a délután (és kis híján az éjszaka is) vad száguldozással falak közötti összevissza pattogással és lefulladozásokkal telt.
Az összes funkcióját viszonylag kevés program használja ki (pl. Live for Speed, rFactor, Test Drive Unlimited, GTR2, TOCA3, Dirt, Need for Speed: Pro Street,..) de természetesen bármilyen kormányt támogató játékkal (pl. régebbi Need for Speed részek) is tökéletesen együttműködik.
Az G25 előnyei között szerepel az elnyűhetetlensége (szinte minden teherviselő alkatrész fém) az igényes kivitelezése (esztétikus megjelenés, bőr borítású kormány és váltó) a 6+1 fokozatú H-váltó, a 3 pedál, a dupla motoros force feedback és a maximum 900°-os elforgathatóság. Az irányító összes beállítása finomhangolható, akár minden játékhoz külön beállításokat menthetünk le, hogy a maximumot hozzuk ki belőle.
Jómagam egyébként nem vagyok nagy versenyző, de időnként elkap a hangulat és akkor szeretek efféle játékokkal játszani. Úgy voltam vele, ha már nem vagyok jó bennük, legalább szórakozzak jót közben
Hihetetlenül nagy élmény, ajánlom mindenkinek.

Friss hozzászólások
19 hét 1 nap
33 hét 1 nap
38 hét 4 nap
1 év 4 nap
1 év 8 hét
1 év 8 hét
1 év 14 hét
1 év 26 hét
1 év 30 hét
1 év 31 hét